Feltámadunk!
Bizony mondom néktek feleim, feltámadunk!....
Fel ám, előbb vagy utóbb, miután a koronavírus-járvány kitörése után nagyon sok illúziónk meghalt.
Meghalt az a biztos hitté szilárdult illúziónk, hogy mindig lesz munkánk.
Meghalt az az egészen egészséges hitté erősödött illúziónk, hogy mindig lesz elég kaja, bármit megkívánhatunk.
Meghalt az az erős hitté nőtt illúziónk, hogy most már aztán bárhova, és bármikor eljutunk....mégpedig fillérekből.
Meghalt az a görcsösen megkövesedett gondolatunk, valójában alapvetően téves illúziónk, hogy mi mindig egészségesek leszünk, nem leszünk betegek és főleg nem kapunk el semmit.
Meghalt a szabadságba vetett illúziónk, hogy mi pedig akkor és oda mehetünk, ahova akarunk....
És most itt állunk megcsalatva és kifosztva az illúzióink temetőjében, és szipogva sandítunk a sírkövekre. Egyikről a másikra....
A Biztos Munka és Fizetés, a Mindig Bőséges Kaja, a Korlátlan Utazások, az Örök Egészség és élet, valamint a Végtelen Szabadság feliratok összemosódnak a szemünk előtt...és mi csak siratjuk az illúzióinkat, az álmainkat....pedig ez nem először történik meg.
De nem tanultunk belőle egész életünkre, pedig megfogadtuk , hogy többet..., mert hittünk, hinni akartunk benne, hogy mindig lesz munka, étel, utazás, egészség.....és még oly sok más, mintha az járna nekünk.
Pedig nem jár. Eddig sem járt. De valahogy mégis megvolt minden.
Nyugiban, bőségben, fejlődőben.
Most viszont a dolgok hirtelen, gyökeresen, szemét váratlan módon megváltoztak.
És ebben ez a ki disznó koronavírus csak segédkezett...
Érthető, hogy az első napokban a dermedt döbbenet vesz rajtunk erőt.
Meghaltak az illúzióink, huss, tovaszálltak, mint a lidérc.
Temetjük őket, könnyezve, összetört szívvel.
Semmit nem értünk, de meg akarjuk érteni, ezért faljuk a híreket, még az is, aki sose...
És nem értjük, hogy lehet az, hogy ilyen hirtelen..hiszen olyan életerősek voltak.
És mégis.
Szóval ez a gyász.
Én is gyászolok.
Mindent. Ezeket pontosan.
De úgy gondolom, hogy a sírokon egy idő után minden szépen kizöldül.
Segítek a siratásban, segítek a beszélgetésben, segítek a feltámadásban.
És segítsünk egymásnak, hogy könnyebben, jobban és gyorsabban.
És okosabban. ...
Hát ezért csináltam meg ezt a blogot.
Hogy legyen egy hely, legyen egy fórum, ahol kibeszéljük a fájdalmainkat.
Hogy elsirassuk a veszteségeinket.
Hogy megkönnyebbüljünk.
És megerősödve újra tudjunk repülni.
Mint a főnixmadár...aki hamvaiból feléled.
Kérlek, írjátok meg, ti hogy élitek meg ezeket a döbbenetes és félelmetes napokat.
Beszéljünk...mert tudom, biztosan feltámadunk!
(OpenClipart-Vectors (pixabay.com)
Fel ám, előbb vagy utóbb, miután a koronavírus-járvány kitörése után nagyon sok illúziónk meghalt.
Meghalt az a biztos hitté szilárdult illúziónk, hogy mindig lesz munkánk.
Meghalt az az egészen egészséges hitté erősödött illúziónk, hogy mindig lesz elég kaja, bármit megkívánhatunk.
Meghalt az az erős hitté nőtt illúziónk, hogy most már aztán bárhova, és bármikor eljutunk....mégpedig fillérekből.
Meghalt az a görcsösen megkövesedett gondolatunk, valójában alapvetően téves illúziónk, hogy mi mindig egészségesek leszünk, nem leszünk betegek és főleg nem kapunk el semmit.
Meghalt a szabadságba vetett illúziónk, hogy mi pedig akkor és oda mehetünk, ahova akarunk....
És most itt állunk megcsalatva és kifosztva az illúzióink temetőjében, és szipogva sandítunk a sírkövekre. Egyikről a másikra....
A Biztos Munka és Fizetés, a Mindig Bőséges Kaja, a Korlátlan Utazások, az Örök Egészség és élet, valamint a Végtelen Szabadság feliratok összemosódnak a szemünk előtt...és mi csak siratjuk az illúzióinkat, az álmainkat....pedig ez nem először történik meg.
De nem tanultunk belőle egész életünkre, pedig megfogadtuk , hogy többet..., mert hittünk, hinni akartunk benne, hogy mindig lesz munka, étel, utazás, egészség.....és még oly sok más, mintha az járna nekünk.
Pedig nem jár. Eddig sem járt. De valahogy mégis megvolt minden.
Nyugiban, bőségben, fejlődőben.
Most viszont a dolgok hirtelen, gyökeresen, szemét váratlan módon megváltoztak.
És ebben ez a ki disznó koronavírus csak segédkezett...
Érthető, hogy az első napokban a dermedt döbbenet vesz rajtunk erőt.
Meghaltak az illúzióink, huss, tovaszálltak, mint a lidérc.
Temetjük őket, könnyezve, összetört szívvel.
Semmit nem értünk, de meg akarjuk érteni, ezért faljuk a híreket, még az is, aki sose...
És nem értjük, hogy lehet az, hogy ilyen hirtelen..hiszen olyan életerősek voltak.
És mégis.
Szóval ez a gyász.
Én is gyászolok.
Mindent. Ezeket pontosan.
De úgy gondolom, hogy a sírokon egy idő után minden szépen kizöldül.
Segítek a siratásban, segítek a beszélgetésben, segítek a feltámadásban.
És segítsünk egymásnak, hogy könnyebben, jobban és gyorsabban.
És okosabban. ...
Hát ezért csináltam meg ezt a blogot.
Hogy legyen egy hely, legyen egy fórum, ahol kibeszéljük a fájdalmainkat.
Hogy elsirassuk a veszteségeinket.
Hogy megkönnyebbüljünk.
És megerősödve újra tudjunk repülni.
Mint a főnixmadár...aki hamvaiból feléled.
Kérlek, írjátok meg, ti hogy élitek meg ezeket a döbbenetes és félelmetes napokat.
Beszéljünk...mert tudom, biztosan feltámadunk!
(OpenClipart-Vectors (pixabay.com)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése