Zárak mögött szabadon

Sok mindent kibír az ember, de a szabadságtól való megfosztás az egyik legnagyobb büntetés.
Engedjetek meg egy kis esszézést most - tőlem szokatlan módon. Vészhelyzet van ugye...

Tehát: a büntetés az otthon maradás.
A bezárás.
Vagy jelen esetben a bezárkózás.
Ha nem önként, hanem utasításra történik.

A mostani kijárási korlátozás - bár ez még igazán nem a valódi kijárási tilalom - bármit is jelentsen ez.....sic! - megélése mindenkinek hihetetlenül nehéz.
Felnőttnek, gyereknek, fiatalnak, idősnek, de középkorúaknak is. Mindenkinek kivétel nélkül.

Főleg most, hogy itt a tavasz, és végre szabadulnánk a hosszú, ronda tél alatti bezárkózástól.
Mennénk, szaladnák, futnánk, robognánk, engednénk, hogy a hajunkba belekapjon a szél, ledobnánk a nagykabátot, a sálat, sapkát, letépnénk a kesztyűt magunkról és csak mennénk és szívnánk magunkba az éledő természet friss illatát.

De nem lehet, nem, mert....félünk attól a megfoghatatlan kis "Dögtől", a koronavírustól.
Hogy orvul ránk támad és legyűr minket.

Hogy meghalhatunk.
De legalábbis betegek leszünk és kegyetlenül fogunk szenvedni. Sokáig.
És nem csak mi, hanem a szeretteink is. A barátaink. Az ismerőseink.
Mindenki. Bárki. Valaki.

Ezt pedig ugye jó állampolgárokként nem hagyhatjuk.
Mert ugye jók akarunk lenni.

De nem. De igen. De nem. De kell. Na jó, rendben, megadom magamat.
Pedig nem is voltam rossz, én nem. Nem megyek ki. Értem én, de mégsem. Mikor én tényleg nem csináltam semmit. Becsszó.

Csak élni akarok. Csak egy pici változást akarok.
Része lenni a történéseknek, amikor a tél tavaszba vált.
Látni akarom. Érezni. Ahogy a szél....hát tudjátok...

Valaminek azért mégis történnie kell, hogy ne zuhanjunk magunkba.
Hogy ne tébolyodjunk meg a tudattól, hogy nem mehetünk ki, nem futhatunk, nem biciklizhetünk, nem loboghat a hajunk a friss tavaszi szélben.....

Hát akkor mi lehet a megoldás?

Nos, hát, úgy gondolom hogy mindig, mondom: MINDIG  van szabad választásunk!

Szabad kinyitni az ablakot, szabad kihajolni rajta, szabad mélyen beszívatni a friss, még picit hideg tavaszi levegőt, és ha elég mélyen hajolunk ki az ablakon, hát igen kérem:
belekap a szél a hajunkba.
És ha behunyjuk a szemünket, szinte érezzük, ahogy a lábunk is megindul és csak szaladunk,  szaladunk...

Ennyi!

(Clker-Free-Vector-Images képe a Pixabay -en.)